Buenos Aires-ben Christian Tissier Sensei válaszolt néhány kérdésre, aikido-val kapcsolatos témákban, köztük: az aikido jövője, Yamaguchi Sensei (1924-1996) oktatásának minősége, a probléma a „chi”-vel, mint kiméra, és a technikák tanulásának fontossága a folyékony mozgás megtapasztalásának céljából. Az interjút 2010 decemberében, Mario Lorenzo (Aikikai Argentina) készítette és egyidejűleg Jorge Rojo (Aikikai Chile) fordította. Azt Daniel Fisher szerkesztette és az utánnyomást az Aikido Dojo am Südstern (Berlin) intézte, Tissier Sensei szíves engedélyével.
Mario Lorenzo: Ön szerint hová fog fejlődni az aikido a jövőben?
Tissier Sensei: Nehezen lehet egy radikális változásra gondolni az elkövetkező 10-20 évben, mivel az aikido-t a mai generáció fogja gyakorolni, csak idősebben. Bármiféle változás azon fog múlni, hogy a fiatalokat be tudjuk-e vonzani vagy sem az aikido világába. Az aikidonk típusa azon képességünkön fog múlni, hogy vonzani tudjuk-e a fiatalságot.
Ez már más, mint amikor én elkezdtem, manapság sok más lehetőség is van számukra. Amikor mi elkezdtük valami varázslatosat láttunk a keleti kultúrákban, de nekünk csak a judo, karate és aikido volt. Nekünk több embert kell bevonni a 18 és 30 közötti korosztályból. Máskülönben a szemináriumokon résztvevők átlagéletkora 40-45 év között lesz és ez fogja meghatározni az aikidot amit gyakorolni fogunk.
Egy másik fontos dolog az aikido jövőjének alakításában az a nagyobb országokban -mint például Kína vagy India- való bizonytalan befogadás. Több milliárd ember él ezekben az országokban, de mi érdekli őket? Kínában Shaolin Kung Fu-t gyakorolnak, Indiában pedig jógát és más gyakorlatokat, de hányukat érdekelné az aikido? Nem tudjuk. Ez lehet 100.000, sőt 200.000 vagy talán egy sem. Nem tudjuk mi fog történni a következő 20 évben. Franciaországban 70.000 gyakorló aikidoka van, ha Kínában lenne 300.000 hogyan befolyásolnák ezek az emberek az aikido-t? Napjainkban egy normál osztályban 1 tanár jut 20 gyerekre. Ha lenne 1.000 tanuló, mik lennének a tanítási módszerek?
Mario Lorenzo: Technikai szempontból ön szerint melyik szemponthoz fog vonzódni az aikido: fizikai állapot, sebesség vagy technika?
Tissier Sensei: A sokszínűség az aikido erőssége. Vannak emberek akik éppen azért gyakorolják az aikido-t, mert fizikailag nem túl megterhelő. Sokan közülük nem tudnának más sportot gyakorolni. Vannak mások, akik fizikailag dolgoztak korábban, és számukra ez a cél valósul meg az aikido-ban. Én majdnem 60 vagyok és úgy érzem magam, mint egy sportoló. Nem azt mondom, hogy egy fizikailag megterhelő aikido-t gyakorlok, de úgy érzem magam, mint valaki aki egész életében sportolt. Fontos számunkra a fizikai munkára alapozott gyakorlás szempontjának megtartása.
Nem olyan régen Amsterdamba mentünk a Doshu-val, azonos korúak vagyunk. Az aikido, amit bemutatott, kiterjesztett volt, gyors és precíz és mindezt egy sportoló minden jellemzőjével tette.
Mario Lorenzo: Dél-Amerikában azt lehet észrevenni, hogy aki túl nagy hangsúlyt fektet a „chi”-re gyakorlás során, az technikailag nem túl komoly. Látja ezt más országokban? És mit gondol Watanabe Sensei „érintés nélküli aikido-járól”?
Tissier Sensei: Ez két különböző dolog. Egyrészt vannak olyan emberek akik beszélnek a „chi”-ről, másrészt pedig vannak olyanok akik úgy gyakorolják az Aikidot, mint Watanabe Sensei. Ő kifejlesztett valamit, ami különösen érdekli: nem a ki működik, hanem egyfajta megèrzès, akár tetszik, akár nem, akár működik , akár nem.
Működik, hogyha ismered a kódot, de harci szempontból nem. Míg Japánban voltam, sokat dolgoztam vele, Watanabe korábban nem volt ilyen. Ő egy fizikailag szilárd gyakorló, aki ki akart találni valami mást. Azt hiszem, hogy ha egy vizsgabizottság vezetője lennék, nem fogadnám el amit csinál.
Azok az emberek, akik szerte a világon akik a chi-ről beszélnek és állandóan a chi-re hivatkoznak, csak keresnek valamit, hogy megindokolják a technikai hiányosságukat. Mert mindannyiunknak van chi-je, minden chi [kitárja karjait], a probléma a chi-vel a folyékonysága. Hogyan áramlik a chi? Amikor nincs akadály. Amikor valaki csinál egy technikát, és nem kezeli jól, akkor neki nem feloldott a teste. A sport technikai szempontjából az a cél, hogy a tested minden egyes részét feloldd, ahol létezhet akadály. Valaki, aki egy gyakorlatot merev vállakkal hajt végre, nem fogja tapasztalni a chi valódi áramlását.
Mario Lorenzo: Az aikido világkörüli terjesztésében legfontosabb szerepet játszó oktatóként, milyen a kapcsolata más japán oktatókkal?
Tissier Sensei: A kapcsolatunk nagyon jó. Ami azt illeti, én az Aikikai terméke vagyok. Fiatalon érkeztem oda, és ott dolgoztam… Azt hiszem úgy tekintenek rám, mint egy közülük, ugyanakkor, mint nagykövet, külföldiként is egyben. Az előző, illetve a mostani Doshu-val való beszélgetéseink szerint én számukra egy nyugati vagyok, aki tudja a szabályokat és érti is őket. Része vagyok az Aikikai imázsának. Azt hiszem ez azért van, mert hű voltam a tanításhoz amit kaptam. Még ha az aikido-nak meg is van a személyes oldala és mindenki a saját útján fejlődik, van egy olyan érzésem, hogy egy családból származunk. Az én generációm az, amelyik a legnagyobb hatással volt az Aikikai-ra. Olyan oktatók tartoznak ide, mint Yasuno, Yokota, Osawa (aki fiatalabb), Miyamoto, Shibata és Endo (aki kicsit idősebb). Van egy másik generáció az enyém előtt: Tamura Sensei, Yamada Sensei, Tada Sensei, és még egy fiatalabb generáció, amit nem ismerek személyesen.
Folytatása következik…