Piotr Masztalerz sensei tábora Budapesten 2019 szeptember 20-22.

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

 

Első fejezet: Wroclaw 2018

Régóta foglalkoztatott, hogy tanulhassak Horii Etsuji szenszejtől.  Hazánkban még nem járt, de számos környező országban rendszeresen tart táborokat.  A lengyelországi Wroclawban volt a legközelebbi helyszín, uccu neki, gyerünk. Különben is lengyel-magyar, két jó barát, ott a helyünk.

A dojoból hamar összejött egy kis csapat, az oktatókon kívül Márk, és feleségem Katka is vállalkozott az útra, hatan vártuk, hogy kezdődjön a kaland.


úton a magyar delegáció

Felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, és mindenki igen közvetlen volt velünk. Piotr Masztalerz szenszej egyből felajánlotta, hogy alhatunk a dojojában, illetve lehetőséget kaptunk egy extra edzésre, és az azt követő partira, ahol Horii sensei főzött a résztvevőknek.

Alig vártam a tábort, a készülődés lélekben még a nyáron megkezdődött.

Szeretek tájékozott lenni egy ilyen találkozás előtt, ezért sokat bújtam az internetet, Horii szenszej, Chiba szenszej, és szervezete a Birankai, valamint Piotr mester munkásságát kutatva.

Ahogy elmélyedtem a témában, egyre jobban érdekelt, az aikido világának ez a csücske, látatlanban is sok dologgal tudtam azonosulni.

Végre eljött a nap, elindultunk. Jól szórakoztunk az úton, és persze elkéstünk. Az edzés elkezdődött, a dojoban pedig annyian voltak, hogy esélyt sem láttunk a bejutásra…..persze azért megpróbáltuk. Egy uchideshi hölgy kétségbeesetten konstatálta, hogy még hat ember. Elszaladt, hogy megkérdezze a dojochot- mi legyen, megjöttek a magyarok. Kisvártatva visszatért. Gyertek.


teltház Horii sensei edzésén, a Wroclaw Aikikaiban

Innentől kezdve, ugyanúgy kezeltek minket is, mint a dojo többi tagját, s bár külföldön voltunk, igazán otthon érezhettük magunkat.

A tábor szuper volt, szombat este bankett, ahol bár a hely tömve volt, és megint késve érkeztünk, nekünk vendégeknek mindent bevetve szorítottak még pár helyet, így alkalmunk nyílt jobban megismerkedni az oktatókkal, és a gyakorlókkal egyaránt.


Horii Etsuji shihannal

 

 

Második fejezet: Budapest 2019

Miután hazajöttünk, tartottuk a kapcsolatot Piotr szenszejjel.  Amiket olvastam tőle, róla, illetve a beszélgetéseink világossá tették számomra, hogy rengeteg dologról ugyanaz a véleményünk.

Közös bennünk, hogy az aikido nem csupán hobbi, ez a hivatásunk, erre tettük fel az életünket.

Tudjuk mit jelent megteremteni, és fenntartani egy szervezetet.  Inspirálóan hat rám minden beszélgetés a mesterrel, aki sokkal több tapasztalatot szerzett már ezen a téren, és új oldaláról tudja megvilágítani a kérdéseket, mely hozzájárul, egy – egy probléma jobb megértéséhez.

Ezenkívül, az aikidoban is nagyon érdekes meglátásai vannak, igen komoly hangsúlyt fektet a helyes ukemire (nem csak a gurulásokra gondolok itt, hanem az uke által tanúsított helyes magatartásra), és  a kompromisszumok nélküli megoldásokra.

 


Ukemi Factory

 

A kölcsönös szimpátia részemről egy meghívással, szenszej részéről pedig annak elfogadásával öltött testet.


ez itt a reklám helye

 

A táborra várakozáson felüli érdeklődés mutatkozott, a rendszeres vendégeinken kívül (Seishokan dojo, Szegedi Mkde Dojo, Zanshin Dojo), többen képviseltették magukat a Békési Péter vezette Kokoro Aikido Dojoból, és Zumm Aikido  Dojoból, melyet Csák Gergely irányít.


Kötetlen beszélgetés a mesterrel, az edzés szünetében

A tábor előtti napon a létszám elérte a dojo befogadóképességét, ezért a jelentkezéseket leállítottuk.

Vendégeink (Piotr szenszejt ugyanis 9 tanítványa kísérte el Lengyelországból) szerencsésen megérkeztek, az első tréning, az egymásra hangolódás jegyében telt el.


Piotr Masztalerz és a lengyel csapat

Szombaton öt óra edzés következett, ahol ízelítőt kaptunk egy sor, számunkra új , ukemi fejlesztő gyakorlatból,  és pusztakezes technikából,majd a szép időt  kihasználva a szabadban ismerkedhettünk meg a Birankai fegyveres gyakorlataival, melyet Chiba szenszei, Saito Morohiro mester technkiáiból (ez a mi eszközös gyakorlásunk alapja is ) alakított ki.


Hijikime osae variációk egyike

páros jó (bot)  gyakorlatok Birankai módra

A technikákat pontos bemutatások, és világos, magyarázatok tették mindenki számára érthetővé.

Az edzések komoly hozzáállással, de vidám hangulatban folytak.


csoportkép

 Szombat este egy vacsora adott alkalmat arra, hogy a résztvevők kicsit jobban megismerhessék egymást. Ahogy láttam, új barátságok születtek a tanulók között is, ezen a jó hangulatú találkozón.

Vasárnap színes volt a repertoár , ukemi, pusztakéz, és a végén bokennel végrehajtott gyakorlatokkal palléroztuk aikidonkat.

 


cuba nélkül veszélyes☺

 


köszönet a tanításért       

Hamar elrepült a délelőtt, vele együtt az első közös budapesti tábor is. A végén megköszöntük Piotr szenszejnek a tanítást, és jeleztük, hogy bízunk a folytatásban.

A résztvevőktől rengeteg  pozitív visszajelzést kaptunk, mindenkinek tartalmas és tanulságos volt a szeminárium.

dziękuję