Piotr Masztalerz 1988 óta Aikidozik. A Birankai Aikido 6. danos shidoin mestere Lengyelországban. Akik nem tudnák, a Birankai egy Chiba Shihan által alapított szervezet, amely Aikidot gyakorlókat és dojokat fog össze. A szigorú gyakorlás embert kovácsol belőlük, a kölcsönös bizalom megedzi őket és a Művészet kíméletlen hajszolása hajtja őket.
Először is, hol született?
1971-ben születtem a lengyelországi Wrocław-ban. Ma is ott élek és tanítok.
Hol hallott először az Aikidoról és hol kezdte el a gyakorlást? Volt bármi különleges, ami végül maradásra bírta?
1988-ban volt. Az újságban olvastam egy cikket az Aikidoról. Ekkoriban már 2-3 éveTaekwondot és Karatet gyakoroltam. Ha jól emlékszem, az Aikidonak a konfliktus mentessége vonzott leginkább. Tiniként eléggé vallásos voltam és épp egy kevésbé erőszakos harcművészetet kerestem. Az Aikido közösség pedig nagyszerű volt, fiatalok voltunk és remek élményeket éltünk át együtt.
30 év gyakorlás alatt sokszor változott a motivációm.
A kezdetekkor milyen nehézségekbe ütközött?
Mindannyian kezdők voltunk, még a tanítók is. Lengyelország szegény volt, nem volt sok edzőtábor, nekünk pedig nem volt pénzünk utazni. Ezzel együtt a dojo hatalmas volt, én pedig túl korán kezdtem el tanítani, talán 19 éves lehettem, és minden órán 60-80 ember volt. Nehéz elképzelni, de így volt. Nehéz volt szerénynek maradni és egyúttal át is adni a tudást. Nem álltam rá készen.
Ha jól tudom, történelem szakos diplomája van. Ez az életének egy részét bizonyára kitöltötte. Csinált bármi mást az Aikido és az iskola mellet, dolgozott esetleg?
Sokáig tartott, mire teljes munkaidőben oktató lettem. Történelem tanár vagyok, de sosem tanítottam történelmet. Kettő egyetemen tanítottam Aikidot 15 éven keresztül és tanári diploma kellett ahhoz, hogy ezt végezhessem. Az évek során sok furcsa dolgot csináltam a gyakorlás érdekében. Dolgoztam könyvtárban, szakács voltam Londonban, dolgoztam építkezésen Chicagoban. Aztán gyerekeknek kezdtem el Aikidot tanítani és úgy már jutott Aikidos utazásokra is és arra, hogy hivatásos oktató legyek. Olyanok voltunk, amint amikor a vak vezeti a világtalant. Nagy szükségünk volt egy tanítóra.
Mennyi idő kellett, hogy eljusson a shodan fokozatig és mit jelentett ez Önnek?
7-8 évvel ezelőtt, Shoji Seki Shihan előtt egy varsói edzőtáborban. Nem emlékszem sokra, nagyon ideges voltam és valószínűleg a vizsgám is eléggé rossz volt.
A nyugati kultúrában a fekete övnek szinte mitikus jelentősége van. Japánban a shodan csak az út kezdetét jelenti. Gyakori, hogy az emberek a shodan megszerzése után abba hagyják a gyakorlást. Mintha az lett volna a végcéljük.
Úgy hiszem, hogy a tanulóknak el kell érniük a shodant, hogy komolyan vegye őket az oktató, hogy észre vegye őket – hogy el tudjon lesni ezt-azt az oktatótól. Bármi többet keresni a yudanshában csapba lehet.
A fotó Varsóban készült
A többi vizsgán kik előtt vizsgázott?
Nidanra Sugawara Sensei, A lengyelországi Aikikai Dojoknak nem volt saját japán mestere. A nagy edzőtáborokon tudtunk több mester előtt vizsgázni. Aztán elkezdtünk közeledni a Birankaihoz. A Sanddan vizsgám, ha jól emlékszem, egy vegyes Lengyel Aikido Szövetség és Birankai bizottság előtt zajlott. Azután az okleveleim és a magasabb fokozatok megszerzése Birankai Shihanoktól érkezett, Chiba Sensei áldásával.
Összesen hány évet töltött uchideshiként és hol?
Az uchideshi bentlakó diákot jelent. Olyan mint egy filmbéli álom egy harcművész növendéknek.Elutazol egy másik városba vagy országba és kopogsz a templom ajtaján, hogy ott élj és tanulj a mestertől. A valódi, modern uchideshi ennél sokkal összetettebb és kevésbé mitikus. Az igazság az, hogy keresni a mestert sokkal több időt és energiát igényel, mint tanulni tőle.
25 éves koromban majdnem egy évet töltöttem Kanetsuka Shihannál tanulva Londonban. A Senseinek nem volt uchideshi rendszere, nekem pedig illegálisan kellett dolgoznom és egyáltalán túlélnem az Egyesült Királyságban.
Az első uchideshi élményem Franciaországban volt Gabriel Valibouse Shihannál, aki a T. K. Chiba Shihannál San Diegoban töltendő uchideshi évekre készített fel. 5 hetet töltöttem a Strasbourg Aikikainál Franciaországban.
Amikor 2001-ben végre megkaptam az amerikai vízumot, elkezdtem Chiba Sensei dojojába utazgatni. A vízum korlátozások miatt azonban, éveken keresztül csak néhány hónapokra tudtam odautazni. Ekkoriban volt egy nagy részidős dojom is Lengyelországban és 5 év hosszabb-rövidebb uchideshi időszakok után, Chiba Sensei azt mondta, hogy ne menjek többet, hanem inkább koncentráljak a tanításra. Tudta, hogy egyes emberek függővé tudnak válni ettől az élménytől, aminek a végén az uchideshi lét többé nem a tanítóvá válás eszköze.
Megértettem, hogy az uchideshi megtapasztalásának semmi köze a rendszeres bentlakáshoz. Az uchideshi tanulási folyamata letisztult és rendkívül intenzív. Fizikailag megváltoztatja az embert és arra kényszeríti, hogy elfogadja a korlátait.
Ezután Juba Senseijel töltöttem el kis időt, aki akkoriban New Yorkban volt. Most már van egy saját, nagy dojom, de még mindig igyekszem követni Chiba Sensei egykori tanítványait, mint például Juba Senseit Ismail Hassan Senseit, vagy másokat, amennyire csak tudom.Számunkra, régi uchideshik számára, ők elő legendák.
Beszéljünk a mestereiről. Biztosan mindegyikük máshogyan hatott az életére. Valóban így volt?
A tanítóim lengyel oktatók voltak. Nem voltak hivatásosok és Az Aikidót ekkoriban ne mtekintették igazi munkának. Daniel Brunner Shihan, egy svájci oktató, 1985-től kezdve járt hozzánk, és jár mind a mai napig. Tőle tanultunk az elmúlt 30 évben. Talán 26 éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy hivatásos oktató akarok lenni és Daniel Sensei mondta, hogy legyek Chiba Senseinél uchideshi, ami megváltoztatta az életemet.
Daniel Brunner Shihan on the right to Masztalerz Sensei in Wrocław Aikikai – Daniel Brunner Sensei, Masztalerz Senseitől jobbra, a Wrocław Aikikai dojoban
Chiba Sensei elhitette velem, hogy lehet belőlem főállású oktató, hogy ez fontos és komoly munka. Ő volt a legfontosabb ember, akitől valaha tanultam. A dojo, a napi gyakorláshoz és a tanulókhoz való hozzáállásom. Ő az oka mindennek.
Mialatt Chiba Sensei más japán mesterekkel, például Myamoto Seniseiel és Horii Senseiel dolgozott, lehetőségem volt régi, közeli tanítványait is követni: Juba Senseit, Gabriel Senseit és Ismail Senseit. Ők is nagyon fontosak a számunkra, igyekszünk rednszeresen meghívni őket és támogatni az edzőtáboraikat.
Amint látod, sok embert hívok mesteremnek. Mindannyian fontos szerepet játszottak abban, hogy belőlem is oktató legyen.
Chiba Sensei azt szokta mondani, hogy a tanító orvosság és méreg is egyben. Tanárként meg is javítod és el is rontod a tanítványt. Megnyitod az elméjét és korlátozod is egyben. Egy tanítványnak évekbe, sőt évtizedekbe kerül, amíg mindent lemásol, és végül kitör a ketrecéből a szabadságba. Ez egy természetes, szükséges és gyönyörű folyamat.
Nagyon hálás vagyok minden tanítóért, akik alatt tanulhattam, hatalmas ajándék látni olyan embereket, akik előtted járnak. Megfigyelheted a döntéseiket, kételyeiket, hibáikat és jó pillanataikat. Remélem az én tanítványaim is tudnak engem így figyelni.
Folytatása következik…