Gyökerek, erőkeresés és az aikido alapgondolatának kialakulása
Cikksorozat 1/6
Bevezető
Az aikidót gyakran technikákon, mozdulatokon vagy edzésformákon keresztül próbáljuk megérteni. Mégis, a művészet valódi lényege csak akkor tárul fel, ha megismerjük azt az életutat, amelyből megszületett.
Ez az írás egy, eredetileg az Aiki News hasábjain megjelent, 17 részes cikksorozat alapján készült, és nem egy idealizált portrét kíván bemutatni, hanem egy ember útkeresését.
A sorozat középpontjában Ueshiba Morihei, az aikido alapítója áll. A szöveg nem technikai útmutató, nem edzésterv és nem módszertani leírás. Ehelyett azt vizsgálja, hogyan vezetett a fizikai erő keresése, a harcművészeti tanulás és a személyes tapasztalat egy olyan úthoz, amely nem a győzelemre, hanem az összhangra épül.
A következő fejezetek egyetlen alapvető kérdés köré rendeződnek:
hogyan lehet az erőt úgy használni, hogy az ne pusztítson, hanem megőrizzen?
I. rész – Gyermekkor és testi gyengeség
Ueshiba Morihei 1883-ban született Tanabéban, Wakayama prefektúrában. Gyermekkorában gyenge testalkatú, gyakran betegeskedő fiú volt. Fizikai törékenysége nemcsak saját számára jelentett kihívást, hanem családja számára is aggodalomra adott okot.
Apja, Ueshiba Yoroku felismerte, hogy fia testi megerősödése elengedhetetlen. Tudatosan ösztönözte arra, hogy edzéssel és fizikai gyakorlással fejlessze magát. Morihei már fiatalon kapcsolatba került különböző testedző módszerekkel és harcművészetekkel, elsősorban azért, hogy ellenállóbbá és erősebbé váljon.
Ezek a korai tapasztalatok még nem hordoztak filozófiai tartalmat. A harcművészet ekkor számára praktikus eszköz volt: lehetőség arra, hogy legyőzze saját testi korlátait, és megállja a helyét a világban.
II. rész – Korai harcművészeti tanulmányok és az intenzív edzés időszaka
Fiatal felnőttként Ueshiba egyre tudatosabban fordult a harcművészetek felé. Több jūjutsu- és fegyveres iskolával is kapcsolatba került, és tanulmányai során a hangsúly elsősorban a technikai hatékonyságon volt.
Ueshiba rendkívüli szorgalommal edzett. Nem elégedett meg a megszokott gyakorlással: hosszú órákat töltött edzéssel, gyakran a fizikai határait feszegetve. Meggyőződése volt, hogy a harcművészet valódi megértése csak akkor lehetséges, ha az ember teljesen alárendeli magát a gyakorlásnak.
Ebben az időszakban az erő számára cél volt, nem eszköz. A technikák működése, a test feletti uralom és az állóképesség fejlesztése állt a középpontban. Az aikido későbbi alapelvei – az összhang, az ellenfél megóvása, a konfliktus feloldása – még nem jelentek meg gondolkodásában.
III. rész – Találkozás Sōkaku Takedával
Ueshiba életének egyik legmeghatározóbb fordulópontja Sōkaku Takeda megismerése volt, a Daitō-ryū aiki-jūjutsu mesteréé. Takeda rendkívüli technikai tudással rendelkezett, tanítása pedig addig nem tapasztalt mélységet nyitott meg Ueshiba számára.
A Daitō-ryū gyakorlása szigorú fegyelmet, pontos testhasználatot és az ellenfél erejének azonnali kihasználását követelte. Ueshiba teljes mértékben alárendelte magát ennek a tanulási folyamatnak, és technikai tudása jelentősen fejlődött.
Ugyanakkor már ekkor megjelentek az első belső feszültségek. Takeda módszerei és elvárásai nemcsak technikai, hanem személyes terhet is jelentettek. Ueshiba érezte, hogy a pusztán hatékonyságra épülő harcművészet nem ad választ minden kérdésére.
IV. rész – Elvonulás és az edzés elmélyülése
Ueshiba egyre gyakrabban tapasztalta, hogy a technikai fejlődés ellenére belső elégedetlenség marad benne. Bár erősebbé és képzettebbé vált, úgy érezte, hogy a harcművészet nem merülhet ki pusztán a technikák tökéletesítésében.
Ez az érzés arra késztette, hogy időről időre visszavonuljon, és elmélyítse gyakorlását. Ezek az elvonulások nem a külvilágtól való menekülést jelent
ették, hanem tudatos keresést: annak megértését, hogy mit is jelent valójában az erő.
Ebben az időszakban még nem beszélhetünk kialakult aikidóról, de már megjelent az igény arra, hogy a harcművészet túlmutasson a győzelem–vereség logikáján.
V. rész – A fegyveres gyakorlás jelentése
Ueshiba egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a fegyveres gyakorlásra, különösen a kard használatára. A fegyvert nem különálló eszköznek tekintette, hanem a test természetes meghosszabbításának.
A kard gyakorlása számára nem a vágás vagy az ütés elsajátítását jelentette, hanem a távolság, az időzítés és a szándék megértését. Úgy vélte, hogy a fegyver világosan megmutatja a mozgás hibáit, és segít letisztítani a technikát.
Ezek a tapasztalatok később alapvető szerepet játszottak abban, hogy az aikidóban a fegyveres és fegyvertelen mozgás azonos elvekre épüljön.
VI. rész – Az aikido alapgondolatának megjelenése
Ebben az időszakban Ueshiba gondolkodásában egyre világosabban körvonalazódott, hogy az erő nem önmagáért való. Ha az ember pusztán győzni akar, akkor az erő alkalmazása újabb ellenállást és pusztítást szül.
Ueshiba felismerte, hogy a harcművészetnek nem az ellenfél legyőzése a célja, hanem az, hogy megszüntesse a konfliktust, mielőtt az rombolóvá válna. Ez a felismerés még nem volt kiforrott tanítás, de már egyértelmű irányt mutatott.
Az aikido alapgondolata ebben a szakaszban jelent meg először:
az erőt nem szembefordítani kell, hanem irányítani és feloldani.
Ez a szemlélet vált később az aikido központi elvévé, és innen indult el az az út, amely Ueshiba életének következő, sokkal nehezebb és meghatározóbb szakaszaihoz vezetett.
Folytatás
Ueshiba Morihei útja az aikidóig – II. rész
Háború, felismerések és a döntő fordulópontok