Sziasztok!
A mai edzésen egy érdekes gyakorlatra szeretném felhívni a figyelmeteket.
Amikor elkezdtem aikidozni, nagy sláger volt, mert a kezdőknél is jól működik, hamar tudnak sikereket elérni vele.
A gyakorlat neve, a behajlíthatatlan kar:
Tohei Koichi sensei, a „ki aikido” atyja, sok hasonló gyakorlatot hagyott nekünk, melyek főként a test összerendezésére, a saját központunk megértésére, valamint a test és a tudat összekapcsolására szolgálnak.
Egyébként a gyakorlat során használt kartartás ott van minden egyes aikidos mozdulatban. Úgy is hívjuk, hogy tegatana, vagyis kard kéz, ami a kar tartásának a japán katana (szamurájkard) formájához való hasonlóságát jelöli.
Kezdjük az edzést!
A már megszokott bemelegítést hajtjuk végre most is.
Technikák:
A páros gyakorlatok végrehajtásának módját szabadon lehet választani. Amennyiben találsz otthon partnert hozzá (testvér, anya, apa), és van puha felület, ahol végre lehet hajtani a feladatot, akkor lehet párban.
Abban az esetben, ha egyedül vagy, akkor felváltva a tori (védekező), és az uke (támadó) mozdulatait utánozd le. Minden gyakorlatot hússzor kell megcsinálni jobbra, és balra is.
Illetve a botos/kardos technikák esetében, amennyiben nincs hely, vagy eszköz, egy fakanállal, vagy eszköz nélkül, hajtsátok végre a mozdulatokat.
A haladók kedvük szerint végigmehetnek az összes fokozaton.
Jó tanács: mielőtt megnézed a videókat, próbáld meg kitalálni melyik technikáról lehet szó.
Ma a nikyo ura technikával fogunk mélyebben foglalkozni.
A nikyo a második számú leszorítás módot jelöli az aikidoban, ahol az ukét , a csuklójára kifejtett nyomással visszük a földre.
A nikyo kulcsa, a helyes fogás végrehajtása. Az ujjak minden esetben a kisujjtól záródnak be, szorosan egymás mellé.
Amennyiben ez jól van végrehajtva, a technika nagy valószínűséggel sikeres lesz.
A másik, amire érdemes odafigyelni, a technika befejezése, a rögzítés.
Térdekkel a vállat, karjainkkal a könyököt, és az alkart is egyszerre kell kontrollálni.
1. technika
tsuki- nikyo ura
A fentiek mellett, a kitérésnél arra kell figyelni, hogy kihon (alap) technika esetében, annyit mozduljön hátra a tori, amennyit az uke az ütés során feléd mozdul.
2. technika
Kaeshi waza ( hogyan kell megkontrázni egy technikát)
gyakuhanmi katatedori nikyo kara nikyo
Itt van nagyon fontos szerepe van az időzítésnek. Egészen addig kell várni a kiszabadulással, amíg a partner olyan fázisba lép, ahol már nem tud változtatni a technikán. El kell vele hitetni, hogy a technikája sikeres lesz, majd kiszabadulva ellentechnikát alkalmazni.
3. technika
Renzoku waza (hogyan kell a kaeshi wazát megkontrázni)
tsuki nikyo ura kara shihonage
A gyakorlat lényege, hogy észrevesszük amikor a partner ki a kar szabadulni a technikánkból, és erre reagálva , egy másik technika végrehajtásával válaszolunk
Fegyveres (boken)
4. technika
Ashi no fumikae, mae suburi
Ez a gyakorlat a helyes oldalváltás megértésére szolgál.
Lényeg, hogy miközben lábat váltasz, a csípőd (testsúlyod) tartsd egyhelyben.
Kerüld a függőleges mozgást.
5. technika
Awase 1.
Az awasenél követelmény, a tori és uke közötti összhang megteremtése, és kifejezése a gyakorlaton keresztül.
6. technika
Awase 2.
Mikor tori vagy, figyelj, hogy kitérj a szúrás irányából.
Mikor uke vagy , szúrás után húzódj hátra, és kardoddal kontrolláld a jobb oldalad
7. technika
Awase 3.
A tori az uke karjának felemelkedésével együtt helyezkedjen szúrásra kész helyzetbe.
Reméljük, hamarosan már élőben is találkozhatunk.