Az életmű értelmezése: erő, felelősség és út
Cikksorozat 5/6
Az életút íve egyben
Az előző részekben végigkövettük Ueshiba Morihei életének főbb állomásait:
a gyermekkori testi gyengeségtől az intenzív harcművészeti képzésen át a háborús évek erkölcsi feszültségéig, majd az iwamai visszavonulásig és a tanítás letisztulásáig.
Osensei utolsó nyilános bemutatója
Ha ezt az utat egyben nézzük, világosan kirajzolódik egy belső ív:
-
gyengeség → erőkeresés
-
technika → hatékonyság
-
hatékonyság → erkölcsi kérdés
-
erkölcsi kérdés → felelősségteljes erő
Az aikido nem egyetlen pillanatban született meg. Nem egy technika, nem egy győztes küzdelem, és nem egy misztikus élmény eredménye volt. Sokkal inkább egy hosszú belső folyamat, amelyben az erő jelentése fokozatosan átalakult.
Az erő új értelme
Ueshiba útjának egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az erő önmagában semleges. Az számít, hogyan és milyen szándékkal alkalmazzuk.
A harcművészet hagyományos megközelítése gyakran a győzelemre, az ellenfél legyőzésére és a hatékonyságra épül. Ueshiba azonban egyre inkább azt tapasztalta, hogy a puszta győzelem nem oldja fel a konfliktust – csupán elhalasztja vagy új formában hozza vissza.
Az aikido ebből a felismerésből nőtt ki. Nem a gyengeség művészete, és nem is az erő elutasítása. Inkább annak vizsgálata, hogyan lehet az erőt úgy alkalmazni, hogy az ne romboljon, hanem megőrizzen.
Ez a szemlélet nem könnyebb út. Éppen ellenkezőleg: nagyobb fegyelmet, nagyobb önismeretet és nagyobb felelősséget követel.
Technika vagy út?
Az aikido külső formája technikákból, dobásokból és lefogásokból áll. Ezek nélkül nem beszélhetünk gyakorlásról. Ugyanakkor az aikido lényege nem a technikák mennyiségében vagy látványosságában rejlik.
Ueshiba tanítása alapján a technika eszköz, nem cél. Ha a gyakorló a technikát végcélnak tekinti, akkor az aikido könnyen válik puszta mozgásformává.
Az aikido „dō” – út. Ez azt jelenti, hogy a gyakorlás nem ér véget az edzőterem ajtajánál. A tatamin tanult figyelem, önuralom és alkalmazkodás az emberi kapcsolatokban is meg kell, hogy jelenjen.
Az aikido így nem különálló tevékenység, hanem szemlélet, amely áthatja a mindennapi döntéseket.
A konfliktus újraértelmezése
Ueshiba életútja arra mutat rá, hogy a konfliktus nem mindig külső eredetű. Gyakran saját reakcióink, félelmeink és indulataink alakítják ki.
Az aikido gyakorlása során a gyakorló nem csupán a támadó mozdulatára reagál, hanem saját belső reakcióira is. Az igazi kihívás nem az ellenfél legyőzése, hanem a saját feszültség kezelése.
Ez a megközelítés különösen időszerű egy olyan korban, ahol a konfliktusok gyakran gyors és végletes reakciókat váltanak ki. Az aikido nem passzivitást tanít, hanem tudatos választ.
Mit jelent mindez ma?
A kérdés nem az, hogy pontosan ugyanúgy gyakorlunk-e, mint Ueshiba idejében. A környezet, a társadalom és a gyakorlás formái változtak.
A kérdés inkább az:
megmaradt-e az a belső irány, amely az erőt felelősséggel kapcsolja össze?
Az aikido akkor marad élő, ha nem válik sem puszta technikai gyűjteménnyé, sem elvont filozófiai tanítássá. A kettő között kell megtalálni az egyensúlyt.
Ueshiba életműve ebben nem kész válaszokat ad, hanem irányt mutat. Az aikido minden gyakorló számára személyes feladat marad.
Folytatás
Ueshiba Morihei útja az aikidóig – VI. rész
Örökség, félreértések és a mai aikido kérdései