Háború, felismerések és a belső fordulópontok
Cikksorozat 2/6
VII. rész – A háború árnyékában
A harcművészetek gyakorlása Japánban a 20. század első felében nem választható el a társadalmi és politikai környezettől. Ueshiba Morihei életében ez az időszak egyre erőteljesebben hozta felszínre azt az ellentmondást, amely a technikai tudás és annak következményei között feszült.
Tanítása iránt ekkoriban megnőtt az érdeklődés, különösen katonai és rendvédelmi körökben. A harcművészet gyakorlati alkalmazhatósága sokak számára felkészülést jelentett egy bizonytalan jövőre, ahol az erőszak mindennapi valósággá vált. Ueshiba azonban egyre gyakrabban tapasztalta, hogy a technikai fejlődés önmagában nem oldja fel a konfliktusok gyökerét.
A háborús légkörben az erő kérdése nem elméleti probléma volt. Ueshiba számára világossá vált, hogy a harcművészet – ha kizárólag hatékonyságként értelmezik – könnyen eszközzé válhat olyan célok szolgálatában, amelyekkel ő maga nem tud azonosulni.
VIII. rész – A felismerés első jelei
Ebben az időszakban Ueshiba gyakorlása és tanítása finom, de lényeges változásokon ment keresztül. A technikák formailag nem tűntek eltérőnek, ám a hangsúly egyre inkább az időzítésre, a kapcsolatra és a szándékra helyeződött.
Ueshiba egyre gyakrabban beszélt arról, hogy az erő alkalmazása nem választható el a következményektől. Ha a gyakorló nem érti meg, hogy minden mozdulat hatással van a másik emberre, akkor a technika puszta mechanikává válik.
A tanítványok közül sokan nem vették észre ezeket az eltolódásokat. Mások viszont érezték, hogy a gyakorlás már nem pusztán a győzelemről szól. Ueshiba számára egyre fontosabbá vált, hogy a konfliktus ne váljon pusztítóvá, hanem még idejében feloldható legyen.
IX. rész – Belső feszültség és útkeresés
A háborús környezetben Ueshiba számára egyre nehezebbé vált összeegyeztetni tanítását azzal, amit a világban látott. A harcművészet iránti érdeklődés nőtt, miközben az erőszak mindennapos gyakorlattá vált.
Ez a kettősség belső feszültséget hozott létre benne. Felmerült benne a kérdés, hogy vajon a harcművészet – még a legjobb szándékkal is – hozzájárulhat-e a pusztításhoz, ha nem társul hozzá megfelelő szemlélet.
Ez az időszak nem azonnali döntésekhez vezetett, hanem elmélyült kereséshez. Ueshiba számára világossá vált, hogy az aikidóhoz vezető út nem technikai probléma, hanem erkölcsi és emberi kérdés.
X. rész – Apja halála és a felelősség kérdése
Ebben az időszakban Ueshiba életében olyan személyes esemény következett be, amely mélyebb hatást gyakorolt rá, mint bármely technikai kihívás. Apja, Ueshiba Yoroku halála nem csupán családi veszteség volt, hanem erkölcsi és belső válság kiindulópontja is.
Ueshiba hosszú ideje úton volt: tanult, tanított, keresett. Apjához fűződő kapcsolata azonban végig meghatározó maradt. A halálesetet különösen súlyossá tette, hogy Ueshiba nem tudott jelen lenni apja utolsó időszakában.
Ez a körülmény hosszú időre bűntudatot és belső feszültséget hagyott benne. Felmerült benne a kérdés, vajon saját útkeresése nem került-e konfliktusba azzal a felelősséggel, amely családjához kötötte.
XI. rész – Veszteség és belső fordulat
Apja halála után Ueshiba gyakorlása nem szakadt meg, de hangsúlya érezhetően eltolódott. A technikai fejlődés továbbra is fontos maradt, ám egyre inkább háttérbe szorult a belső vizsgálódás mögött.
Ueshiba számára világossá vált, hogy az erő és a tudás csak akkor nyer értelmet, ha emberi felelősséggel párosul. Gyakorlása csendesebbé vált, kevesebb hangsúlyt kapott a külső forma, és nagyobb figyelmet szentelt annak, hogyan hat a mozgás a tudatra.
Ekkor kezdett kialakulni benne az a felismerés, hogy az igazi kihívás nem az ellenfél legyőzése, hanem saját indulatainak és félelmeinek kezelése.
XII. rész – A tanítás terjedése és az első félreértések
Ahogy Ueshiba tanítása érettebbé vált, úgy kezdett szélesebb körben is ismertté válni. Tanítványai között különböző hátterű emberek jelentek meg: harcművészek, katonák, rendvédelmi dolgozók és civilek.
Ueshiba nem tett különbséget rang vagy társadalmi státusz szerint. A tanítás nem volt rendszerezett a mai értelemben. Nem létezett egységes tanmenet; a gyakorlás az adott helyzethez és emberhez igazodott.
Ezzel párhuzamosan megjelentek az első félreértések is. Egyesek rendkívüli harcosként idealizálták, mások spirituális vezetőt láttak benne. Ueshiba azonban mindkét megközelítést elutasította. Úgy vélte, hogy az aikido nem módszer, hanem út, amelyet nem lehet formákra és technikákra redukálni.
Ez az időszak készítette elő azokat a sorsfordító eseményeket, amelyek Ueshiba életének következő szakaszában véglegesen meghatározták az aikido irányát.
Folytatás
Ueshiba Morihei útja az aikidóig – III. rész
Mongólia, életveszély és erkölcsi próbatételek